Szívbemarkoló sorsok, rejtélyek és túlélők! – Még 105 év után is megráz minket a Titanic története! Tudj meg még több titkot a hajóról és látogass el a kiállításra is!

   Nem rég nyílt meg Budapesten a Titanic kiállítás, amelyre mi is elmentünk. Elgondolkodtam, azon, hogy hogyan lehetséges, hogy még mindig érdekes tud lenni ennek a hajónak a története, most is lenyűgöz minket, a mai napig vannak még megválaszolatlan kérdések és rejtélyek a Titanic körül. Vajon James Cameron filmje miatt hagyott ennyire mély nyomott bennünk? Vagy ez a hajó tényleg örökre a történelem egyik legizgalmasabb szereplője marad? Ennek jártam utána. Gyertek és utazzatok vissza velem az időben!

    Az 1900-as évek a technikai fejlődések legizgalmasabb korszaka. Ekkor indul meg az automobilok gyártása, az első repülések kísérletezése, és ekkor éli a némafilm a virágkorát is. A levegőben a változás és a megújulás. 

A nők eldobják fűzőjüket, és már hosszú, szűk szoknyákban lépdelnek előre a női egyenjogúság felé, miközben küszöbön az első világháború. Még mindig élesen elkülönül a dúsgazdag elit, és az őket másoló szegény réteg.  Hát, valahogy így festett az a kor, amelyben megépült és el is süllyedt a világ leghíresebb óceánjáró luxus hajója.  

    1909-ben kezdték el építeni a  White Star Line RMS Titanic  utasszállító hajóját, amely korának legnagyobb utasszállító óceánjárója volt. 2 teljes évig építették, több, mint 3 ezer dolgozóval! A Titanicot a legek hajójának tekintették, elsüllyeszthetetlennek tartották. Hatalmas volt! Magassága a gerinctől a kémények tetejéig 53 méter volt, ami körülbelül egy 18 emeletes háznak felel meg.

     A hajó építésének tervében eredetileg 32 mentőcsónak lett volna, de azok túl nagy teret vettek volna el az utasoktól a csónakfedélzeten, na meg úgyis elsüllyeszthetetlennek tartották, ezért végül csak húszat helyeztek el. A mentőcsónakok számát leszámítva, minden apró részletre figyeltek. A csempékre, járólapokra, evőeszközökre, és a drága, finom textíliákkal berendezett luxus lakosztályokra, hogy az utasok valóban minden kényelmet és varázslatot megkaphassanak ettől a hajótól, még a harmadosztály utasai is. 1912 április 10-én indult el első és utolsó útjára a Titanic. 1912. április 14-én, 23:40-kor a hajó jéghegynek ütközött, és másnap hajnalban, az ütközés után alig több mint két és fél órával, elsüllyedt.

     Nekem valahol olyan érzésem van, mintha a sors azt akarta volna, hogy ez a hajó elsüllyedjen. Hátborzongató az a sok apró véletlen, ami összejött. Szinte az indulás napjáig sztrájkoltak a szénbányászok, és így csak éppen hogy elegendő szénnel kezdte meg útját a Titanic. Valamiért sose avatták fel ünnepélyes keretek között, ahogy a hajókat szokták, ez se lehetett véletlen a babonások szerint. Elkavarodtak a távcsövek, amelyekkel hamarabb kiszúrták volna a jéghegyeket, a hold állása és a félelmetesen nyugodt tenger a katasztrófa éjjelén és végül, az, hogy a távírón leadott jéghegyre való figyelmeztetések nem jutottak el a kapitányhoz. Ezek mind-mind a tragédiához vezettek!

      Az meg persze már csak hab a tortán, hogy Smith kapitány azt a parancsot adta, hogy teljes gőzzel haladjanak a hajóval, mert, hogy nem csak a hajó nagyságával akarta lenyűgözni a sajtót és a népet, hanem a sebességével is. A cél pedig az lett volna, hogy a vártnál, 1 nappal hamarabb érkezzenek meg a célállomásra.

     Képzeljük csak el! Mi lehetett a hajón? Egyszer csak az éjjel közepén szól a hajókapitány, hogy hagyjuk el az elsüllyeszthetetlennek vélt hajót, mert, az mégis elsüllyed? Mit élhettek át az emberek? Vajon pánik volt? Fejetlenség? Nem, kezdetben el se akarták hinni, és nem is nagyon akartak mozdulni az emberek a kényelmes és meleg kabinból, és beszállni a mentőcsónakokba, amelyeket a vaksötét és jéghideg Atlanti-óceánra eresztettek le. Állítólag az utasokat szinte úgy kellett belökdösni a mentőcsónakokba. Természetesen előbb a nőket és a gyerekeket.

      S.O.S, azaz Save Our Ship, vagy Save Our Soul. „Mentsétek meg a hajónkat, illetve a lelkünket”. A Titanic katasztrófája után lett az S.O.S általános vészjelzés, amit akkor éjjel a Carpathia nevű gőzös fogott. De már túl későn. A vaksötét, mínusz 2 fokos óceánban az emberek sikolya lassan elcsendesedett. A legtöbben halálra fagytak, vagy megfulladtak. 2224 utasból 1512 veszett oda. Több forrásban is szerepel, hogy a Titanic fedélzetén magyarok is voltak, valamint a brit Carpathia hajóorvosa is magyar volt, dr. Lengyel Árpád, aki elsőként segített a Titanic túlélőinek.

Mindenidők leghíresebb hajója 400 tengeri mérföldre fekszik Új-Fundlandtól dél-keletre, 3800 mélyen. A roncskutató expedícióknak köszönhetően máig több, mint 5500 tárgyi leletet mentettek meg és hoztak a felszínre. A cél, hogy minél több mindent megőrizzenek a Titanicból, mielőtt a baktériumok és a rozsda végleg felemészti, valamint, hogy emléket állítsanak a hajón elhunyt személyeknek. A Titanic utolsó, legtovább élt túlélője Millvina Dean, aki 2009-ben, 97 éves korában hunyt el. Mindössze 2 hónapos volt, mikor a hajón utazott.

2013-ban New Yorkban A Blue Star Line hajótársaság bejelentette, hogy hamarosan megépül a Titanic II luxus óceánjáró. Az új hajó elvileg a pontos mása lesz az eredeti Titanicnak. A kabinoktól kezdve, a személyzet egyenruhájáig, mindent lemásolnak.  A hajó indulását 2018-ra tervezik. Addig is itt van nekünk a Budapesti Titanic kiállítás, ami december 31-ig látható. (1061 Budapest Király utca 26.) Eredeti tárgyakkal, fotókkal, megdöbbentő érdekességekkel és filmvetítéssel találkozhatunk, ami tényleg visszarepíti az embert a Titanicra. Aki szeretné élőben is átélni, átérezni kicsit a kor és a hajó hangulatát, az ne hagyja ki! Minket lenyűgözött!

Nézd meg az erről készült filmet is! – https://www.youtube.com/watch?v=yTAGKrsuu60 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük