Elárulom, mit gondol, és mit érez valójában az, aki rendszeresen edz!  Avagy, ami a mindig őszintének és lelkesítőnek TŰNŐ mosolyok mögött áll!

           Gondolom, neked is eleged van abból, hogy folyamatosan sportos és tökéletes testű szuper modellek prédikálnak az egészséges életmódról, a rendszeres edzésről, arról, hogy minden csak rajtad múlik és te is megtudod csinálni, le tudsz fogyni és olyan lehetsz, mint ő. Ilyenkor belenézel a tükörbe és fényévekre sem látod a tested az övéhez képest. Talán erőt veszel magadon és elkezdesz edzeni. Elhatározod magad, hogy na, majd most! Koplalsz, sanyargatod magad, fogy az energiád, és látványos eredményt se tapasztalsz. Majd eleged lesz, és beletörődsz, hogy ez nem megy. Lehet, nem csak neked, hanem az emberek nagy részének sem, és hogy ez csak a tündérmesékben működik, vagy legalábbis nagyon keveseknél, akik inkább földönkívüliek lehetnek. Ismerős. Én is átéltem ezt, nem is egyszer!

           Többször futottam neki! Sose volt rajtam nagyon sok felesleg, de messze voltam a mostani külsőmtől. Először vettem egy szobabiciklit. Büszke voltam magamra, hogy 20 percet tudok rajta tekerni! A nyelvem a földig lógott, de megcsináltam! Majd néhány felülés utána és kész. Azt hittem ezzel az „elképesztő” edzés sorozattal már hihetetlen eredményeket fogok elérni, de tévedtem. Milyen meglepő. Ezt is abbahagytam. A szerencsétlen bicikli pedig ruhafogasként végezte. Ugye ismerős? Tuti, hogy most bólogatsz. Majd, mintha a fogamat húzták volna, vettem egy aerobic bérletet. Heti két alkalom női ugri-bugri a step padon. Most így hívom, de akkor ismét nagyon büszke voltam magamra, hogy na, én most már tényleg sokat teszek a nagy átalakulásomért! De semmi. Hogy mi volt a baj? Sorolom: A heti kettő kevés volt. Legalább heti 3 szükséges. A táplálkozásom se volt jó. A fogyókúra nem megoldás, az nem életmódváltás, csak egy ideiglenes önsanyargatás, amit úgyse lehet sokáig bírni. Az aerobic órákat csak végigcsináltam, de nem tettem oda magam! Nem fókuszáltan edzettem, nem adtam bele mindent, hogy fájjon, nem küzdöttem, nem játszottam a határaimmal, nem akartam legyőzni önmagamat. Ha ezt tettem volna, akkor 1 hónap után úgy kitolódtak volna ezek a határok, hogy több és erősebb órákra kezdtem volna járni, ergo fejlődött volna az erőnlétem, az energiaszintem, az állóképességem, az izomzatom, vagyis az egész testem. Ehelyett megrekedtem egy szinten és kb. 2 évig jártam erre a női ugri-bugrira. Aztán kb. 3 évvel ezelőtt, bekattantam.

                   Láttam az instagramon azokat a lányokat. A tökéletes testüket, az „ilyen volt-ilyen lett” fotókat. Elképesztő átalakulások! A dühöm, hogy utálom a testem, végül olyan erős lett, hogy felülkerekedett az önsajnálatomon! Elkezdtem olvasni edzésekről, a test anatómiájáról, és figyelni a konditeremben az embereket. Figyeltem a tartásukat, megtanultam, hogy kell helyesen guggolni, milyen gyakorlat, milyen testrészre hat, stb. Egyszerűen, mint egy robot, betartottam az utasításokat. Emlékszem arra a pillanatra is, amikor a konditerembe már nyúltam volna a megszokott kis másfél-két kilós kézi súlyzóért, aztán egyszercsak a 4 kilósra néztem. Végül azt emeltem le. Iszonyú nehéz volt, és fele annyi sorozatot tudtam csak megcsinálni belőle. De basszus, 4 kilóssal edzettem már!  Aztán már egyre több sorozat ment, majd jött az 5 kilós! Ma a 6-ossal próbálkozom.  Elkezdtem erősebb órákra járni. Nem csak aerobicra! Jött a spinning, a boksz, a kettlebell edzés, a cross fitt, a spartan! Nem érdekelt, ki mit gondol a konditerembe, nem érdekelt, hogy nézek ki, nem érdekelt azt se, hogy az első órákon majd belehaltam, és az se érdekelt, hogy mikor lesz eredménye. Elengedtem, és ekkor váltottam életmódot…

           Amikor már nem akarod görcsösen és azonnal a változást, és hirtelen lefogyni, akkor lesz jó. Amikor nem az lesz a célod, hogy menjen már le az a 4-5 kiló felesleg, hanem az, hogy az utolsó gyakorlatot is meg tudd csinálni, és egy újabb határodat tudd átlépni. Amikor már nem számolgatod kétségbeesve a kalóriákat, mert tudatosan eszel, sokszor, keveset és finomat. Akkor lesz jó.

              Hogy most akkor őszinte-e a mosolyom? Igenis és nem is. Most elárulom nekünk, akik életmódot váltottunk, lefogytunk, rendszeresen edzünk, egyáltalán nem a könnyű utat választottuk. A miénk a nehezebb. Munka után, dög fáradtan, hóban, sárban, vagy épp 40 fokban elindulni még edzeni, úgy hogy tudod, azt az időt a szeretteidtől, vagy a házimunkától veszed el, és hogy mindez nem is olcsó mulatság, minden egyes alkalommal pokoli nehéz! Néha embertelen.  Ilyenkor egy cseppet se mosolygok! De! Amikor belépek a terembe, mosollyal fogadnak a pultnál. Sőt! Még a terem előtt belépve látom az emberek arcát, látják a kezembe az edzőtáskát, és hogy hova tartok. Ők viszont pont egy gyorsétteremből lépnek ki. Mosolygok, mert büszke vagyok ilyenkor. A teremben megcsap a hangulat, a lüktetés, hallom a zenét, és már elmúlt minden feszültség, a munkahelyi gondok. Most csak én vagyok, csak én számítok, az én egészségem, és hogy jól érezzem magam! Felszabadító érzés! Az órába mindig belehalok, de aztán megint csak mosolygok, mert ma is megcsináltam és látom, hogy az edző is elégedett. Egy csapat vagyunk, egy közösség és jó érzés, hogy én is idetartozom! Egy vagyok azok közül, akik kivételesen nem az átlagos életet választották, hanem a nehezebb utat. Már mi lehetünk példák másoknak, és már nem mi irigykedünk, hanem minket irigyelnek.

            Hogy most hol tartok? Sokat fogytam, alakultam, izmosodok. Én ugyanúgy néha szedek fel pár kilót a mai napig, úgy, mint mások, de már máshogy mutat rajtam, és aztán megint lefogyom. Én is szoktam bűnözni és jókat enni. De aztán megint odafigyelek. Fejlődök, újabb céljaim vannak, újabb határok átlépése. Pl.: egy 10 kilós kettlebellel végigtolni egy edzést, felhúzódzkodni többször is, stb. Összefoglalva, a mosolyom őszinte, mert már nem tudok edzés nélkül élni!

Hiányzik, ha kimarad! Felszabadít és felfrissít, ha mozoghatok! Pokoli nehéz, de rájöttem, hogy a világon a legfontosabb a saját egészségem és az, hogy jól érezzem magam a bőrömben! Egy életem van, azt pedig egy jó testtel akarom leélni! Ez pedig mindent felülír!  Szerencsés vagyok, mert a párom, a társam velem edz, és egymást húzzuk. De előtte is jártam nélküle és sosem hagytam ki edzést randi miatt. Ugyanis ha hagyom, hogy magával rántsanak a csábító, kényelmes, hempergős és kajálós randik, akkor egy idő után egy elhízott, boldogtalan pár lennénk, akik egy idő után már vonzalmat se éreznek egymás iránt. (Ha nem szereted a saját tested, az ágyban se fogod élvezni igazán az együttléteket!)  Hát ez áll az őszintének TŰNŐ mosolyok mögött. Szenvedések, küzdelmes múlt, kudarcok, sikerek, büszkeség és felszabadító boldogság…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.